RSS
Napkelte: 04:33 | Napnyugta: 20:38
Jelenlegi hőmérséklet: 16.6 °C | Páratartalom: 81 % | Szélsebesség: 0 Km/h | Légnyomás: 1010.9 | Szélirány: 360 fok | Csapadékmennyiség: 13.5 mm | 2018-06-19 02:57:11
Nyomon követhető lesz egy rétisas fészek
Állatvilág - 2013. Január 27.  Vasárnap 13:13 - szerző: Zivatarlesen
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg - olvasható a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság közleményében.


A projekt egyik célja a Górési természetvédelmi mentőhely működési feltételeinek javítása volt. Ezen kívül az információszerzés, valamint ismeretterjesztés is a program célja.

A rétisas populáció Magyarországon 280-290 párra tehető, ami az utóbbi években növekvő tendenciát mutat. Eszmei értékük egymillió forint. A kihelyezett kamera segítségével azok is megfigyelhetik ezeket a madarakat, akiknek kevés idejük jut arra, hogy kimozduljanak a szabadba.

A sasok nagyon éber madarak. A kamerát életük megzavarása nélkül rögzítették a fészkelő helyük közelében még a fészekrakást megelőzően. Egyelőre a madarak tudomást sem vesznek a kameráról.

A megfigyelt pár még nem kezdett bele a költésbe, a madarak területvédő magatartása sem nagyon agresszív, így időként más egyedek is meglátogatják a fészket, és közvetlen környezetét. A zord idő ellenére a sasok folyamatosan szépítgetik, újítják a fészküket.

A fészek kameráját a park internetes oldalán lehet nyomon követni a költés kezdetének időpontjától. A nemzeti part munkatársai ezen kívül a sasok számára etetőhelyeket is üzemeltetnek, így segítve a faj védelmét.



Forrás: hnp.hu / hirado.hu
[Hozzászólások: 0] - [Megtekintve: 2484]

12 orrszarvút és 11 elefántot öltek meg orvvadászok Namíbiában
Idén eddig tizenkét orrszarvúval és 11 elefánttal végeztek orvvadászok Namíbiában....
Hópárducokat láttak Szecsuán erdeiben
A két ritka nagymacskát 4102 méteren fotózták le még januárban....
Kihalás szélén az afrikai elefánt természetes közegében
Az egyre fokozódó orvvadászat miatt néhány évtizeden belül eltűnhetnek az afrikai elefántok természetes élőhelyükről....


A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!



Reklámfelület kiadó!
Szeretné elhelyezni vállalkozása, cége hirdetését banner formájában az oldalon? Esetleg egyedi megoldást szeretne?! Árajánlatért és további információkért kérjük írjon nekünk a webmester(kukac)nanasmet.hu címre.
| Médiaajánlat |


Kérdés, probléma, hiba esetén
üzenet küldés az adminoknak.






Online Statisztika:
  • Az oldalon jelenleg
    0 regisztrált felhasználó és
    2 vendég felhasználó tartózkodik.
  • Rekord online látogatók: 406
  • Mai látogatók: 27
  • Regisztrált tagok: 581
  • Legújabb tag: csehjozsef
  • Látogatók tegnap: 142
  • Látogatók a hónapban: 3125
  • Összes látogató: 1304870



Twitter



Alapismeretek | Szerzői jogi közlemény | Regisztrációs feltételek | Impresszum | Társoldalak | Támogatók | Médiaajánlat
Minden jog fenntartva 2009-2018@nanasmet.hu | Nánásmet v1.6